Sziasztok!
Amióta elindítottuk a blogot, azóta gondolkodom, hogy mivel lehetne rendszeresen frissíteni és ugyanakkor valóban hasznossá tenni.Az azért mégsem fair, hogy bepostoljam a honlapon naponta megjelenő híreket, hisz azzal nem nagyon színesítjük a felhozatalt.
Aztán ma reggel jött az ötlet facebookozás közben, amikor meghívott egy zenekar, hogy legyek a rajongójuk és azon gondolkodtam, hogy ezek meg kicsodák, mert még életemben nem hallottam róluk, majd miután a youtubeon meghallgattam egy pár dalukat úgy döntöttem szívesen elfogadom a meghívásukat, hisz tetszik a zenéjük és ha ezzel a csatlakozással a segítségükre vagyok, hogy promováljam őket, hát akkor miért ne?
Körülbelül ezzel a körkörösen kacskaringós gondolattal egyszerre jött az a párhuzamos gondolat, hogy "állj meg apuci, hisz rádió vagyunk! igazából az is feladatunk lenne, hogy promováljuk az új és jó zenét!". Ebben így nem is lenne újdonság, hisz ezt már megcsináltuk az OFFLINE zenekarral novemberben, de azóta csend és hullaszag. Ezért gondolkodtam azon, hogy elindítsam a blogon és a honlapon a Dobbantó nevű debütálórészt, ahol majd vagy teljesen ismeretlen vagy kevésbé ismert hazai és határon túli zenekarok, egyéni előadók mutatkozhatnak be. Egyelőre a blogon és a www.vesszo.ro honlapon fog történni ez a bemutatás, aztán hátha kinövi magát egy teljes heti egykét órás műsorrá a NemFm adatbites hullámhosszain.

Tehát megkérek mindenkit, hogy a Magvető szorgalmával hintse el az igét és segítsetek az olyan zenekaroknak és előadóknak, akik szerintetetk megérdemlik, hogy a nagyérdemű jobban megismerje zenéjüket és írjatok a nemfm@vesszo.ro címre egy emailt egy zenekari leírással, elérhetőségekkel, esetleg eddigi médiamegjelenésekkel és mi felvesszük veletek hamarosan a kapcsolatot!
Nemsokára a Blues Trappers magyarországi blues band fog bemutatásra kerülni itt a Dobbantóban! Habár ők már ismertek hazájuk bizonyos részeiben, de szerintem nem sokan vagyunk itt Erdélyben akik hallottunk róluk! További jó böngészést mindenkinek és ne feledjétek hallgatni a NemFM webrádiót, Erdély első magyar webrádióját ahol a legjobb és legváltozatosabb zenék mellett a legjópofább műsorokat hallgathatod. Internetes portálunkon pedig a friss hírektől a töltöttkáposzta receptjéig mindent megtalálsz! www.vesszo.ro
És ahogy Istvándi Botond barátom (SmallSexy) szokott búcsúzni a műsorok végén:
Ha bárkinek bármilyen baja van, akkor szóljon valakinek! Hisz biztosan megoldódik...
Gálfalvi Zsolt a.k.a. BIGGIE



